Mobilitási programok utazási korlátozásának feloldása

Hivatkozással az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2020. június 25-i döntésére, a 2020. március 15-én bevezetett kiutazási korlátozások feloldásával a nemzetközi mobilitási programokban való utazások 2020. június 25. naptól engedélyezettek. A Tempus Közalapítvány (TKA) által koordinált ösztöndíjprogramok vonatkozásában az alábbi módon szervezhetők a mobilitások:

  • A támogatott személyek a járványhelyzet miatt eddig meg nem kezdett külföldi kiutazásai a fogadó ország rendelkezéseinek figyelembevételével megkezdhetők.
  • A nyertes pályázókkal a támogatási szerződések megköthetők, az utazások időben történő megkezdésének érdekében.
  • A mobilitásukat megszakító, vagy szüneteltető résztvevők folytathatják a mobilitásukat, ha erre a fogadó szervezet, intézmény módot ad.
  • Azok a külföldi pályázók, akik még nem tartózkodnak Magyarországon, megkezdhetik mobilitásukat a járványügyi rendelkezések és a küldő országra vonatkozó hazai korlátozások figyelembevételével.
  • Erasmus+ program felsőoktatási projektjeinek esetében azon tevékenységek folytatása is megengedett, amelyek külföldi utazásokkal, nemzetközi találkozókkal járnak.

A külföldi utazások a mai naptól megvalósíthatók, de csak az adott célország beutazási rendelkezéseinek, továbbá a mindenkor hatályos hazai járványügyi intézkedéseknek és a küldő, illetve fogadó intézmények irányelveinek, valamint a fogadó intézmény fogadókészségének a figyelembevételével. Ez utóbbit kifejezetten javasoljuk megerősíteni és dokumentálni a mobilitás megkezdése előtt.

A támogatott személyeknek egyrészt az utazásuk megszervezésének megkezdésekor, másrészt közvetlenül a kiutazás előtt tájékozódniuk kell a célország járványügyi helyzetéről, és amennyiben a célországba történő beutazást a hazai hatóságok, illetve a célország hatóságai nem ajánlják, illetve nem engedélyezik, az utazást el kell halasztani, erre továbbra is lehetőségük van a résztvevőknek.

A TKA a lehetőségeihez mérten - a hazai hivatalos szervek által közzétett és a külföldi partnerektől kapott információk alapján - tájékoztatást ad a pályázóinak és ösztöndíjasainak a külföldi (és hazai) beutazási feltételekről, az esetlegesen fennálló speciális körülményekről, amelyek befolyásolhatják az ösztöndíjas tartózkodást és az együttműködések megvalósítását, ezen az oldalon: https://tka.hu/palyazatok/13519/atmeneti-intezkedesek-az-egeszsegugyi-veszelyhelyzet-idejere

FONTOS!

  • A kiutazók mindenképpen tájékozódjanak az alábbi honlapokon keresztül a kiutazási feltételekről:
  • A kiutazások előtt fontos lehet a helyzetnek és a fogadó ország sajátosságainak megfelelő biztosítás megkötése.
  • Amennyiben a fogadó állam és intézmény mindenkor hatályos helyi járványügyi rendelkezései miatt nincs mód arra, hogy eleget tegyenek tanulmányi, oktatási kötelezettségeiknek, akkor korábbi hazatérésük vis maior esetnek minősül, és az adott program szabályai és keretei között felmerült költségeik elszámolhatók. A mobilitási résztvevőnek bármilyen váratlan esemény bekövetkeztéről haladéktalanul tájékoztatnia kell a küldő intézményt és a támogatót.
  • A vis maior eljárás fő szabályaival legyenek tisztában a résztvevők (felmerülő extra költségek esetén számlák, bizonylatok megőrzése, az igénybe nem vett szolgáltatások árának visszaigénylése a szolgáltatótól, stb.) a TKA honlapján közzétett magyar és angol nyelvű útmutatók iránymutatásai az előttünk álló időszakban is érvényesek.

A jelenlegi helyzetben a virtuális mobilitási formák előtérbe kerülnek, várhatóan a mobilitások egy része virtuálisan tud elkezdődni, majd fizikai mobilitással fog folytatódni (vagy fordítva). Ezen „legalább részben fizikai” (ún. blended) mobilitásokat tervezzenek a kiutazók.

A mobilitás virtuális részére mobilitási ösztöndíj nem jár és nem tervezhető. Ez nem hazai, hanem az Európai Bizottság által a héten kiadott általános érvényű állásfoglalás, teljes összhangban a Tempus Közalapítvány által kezdetektől képviselt szakmai állásponttal.

A fizikai mobilitás tervezett időtartama el kell hogy érje a mobilitás típus által megkövetelt szükséges minimális időtartamot. Ha ez vis maior helyzet miatt nem teljesíthető, akkor kivételes esetben a teljes tervezett mobilitás virtuálisan is teljesíthető és elismertethető, a kiadások egyedi eljárásban történő jóváhagyása mellett. A vis maior útmutatók mellett egy on-line felületet készítünk a vis maior kérelmek benyújtására, ez várhatóan a jövő héttől elérhető lesz, technikai részletekről külön levelet küldünk.

Forrás: Tempus Közalapítvány

Kedves Kiutazóink!

Bármilyen kérdésük felmerül, kérem, keressék a BME Erasmus Irodáját, hogy megkapják a releváns választ!